Ablak a legjobb diákmunkákra

Az albérletünkre már ráférne a felújítás, főleg a nyílászárók terén. Az, hogy milyen állapotúak az ablakok, nyilván sok dologra hatással van. Komolyan mondom, néha esténként még érzem is, ahogyan besüvít a szél… Télen pedig nem az utcát szeretnénk fűteni ugyebár. A tulajdonossal már egyeztettünk, és ő is látja a problémát, azt mondta, néhány hónapon belül el tud kezdődni az ablakok cseréje, ha az nekünk megfelelő, és akkor már a bejárati ajtót is kicserélik egy jóval biztonságosabbra és modernebbre. Igazából lehettünk volna körültekintőbbek is akkor, amikor kivettük ezt a lakást, de legalább annak örülök, hogy jó fej a tulajdonos, és együttműködő velünk. Várjuk nagyon az új ablakokat és ajtót!

Nemrégiben kezdtem el diákmunkát is keresni, szóval zajlik az élet, de szerencsére kaptam infót a csoporttársaimtól, hogy van egy olyan iskolaszövetkezet, ahol kiemelkedően jó munkalehetőségek vannak. A topiwork.hu oldalra kattintva erről te magad is meggyőződhetsz – a TopiWork iskolaszövetkezet egyik nagy előnye ugyanis, hogy mindent el lehet náluk intézni online, és a legfrissebb állások is mindig nyomon követhetőek náluk. Nem is gondolkoztam sokat, egyből kattintottam is a website-ra és elkezdtem felmérni a lehetőségeimet. Az egyből nagyon szimpatikus volt, hogy milyen átlátható a weboldal – semmi fölösleges fakszni, a munkák viszont szépen kategóriákba vannak rendezve, így nagyon egyszerű elkezdeni a keresést, ha konkrétabb elképzelésünk van.

Korábban még nem találkoztam ilyen naprakész weboldallal, úgyhogy ez már nekem önmagában elég sok bizalomra adott okot, ennek persze alapjául a csoporttársam ajánlása szolgált. Azért sok egyéb infó is megtudható a weboldalról – a nagy múltra visszatekintő szakmaiság, a kiépített szakmai kapcsolatok a cégekkel, a rugalmas ügyintézés mind jellemzi a Topiwork iskolaszövetkezetet. Ráadásul azok is szerencsével járhatnak az oldalon, akik részmunkaidős vagy otthonról végezhető munkát keresnek, de bőven van lehetőség hosszú távú és/vagy gyakornoki állásra is.

Ezen felül a Topiwork még izgalmas olvasnivalót is kínál az oldalukra látogatók részére, ami kifejezetten azok számára lehet hasznos, akik még viszonylag kezdőnek számítanak a munka világában. Így ha jól jönne a motivációs levél vagy az állásinterjúra való felkészülés témájával kapcsolatban néhány tanács, vagy meglátás, akkor kattints bátran a Topiwork bejegyzéseire – jó tudni, hogy ilyen szempontból is tudnak segítséget nyújtani. A legjobb diákmunkák biztosítása mellett ez sem utolsó szempont!