Nappal ablak, este iskolai előkészítő feladatok

Amikor reggelente munkába induláskor Edina mindig odarohan hozzám, már akkor kérdezgeti, hogy mikor fogunk ismét együtt játszani. Alig tudom levakarni magamról és fáj is a szívem, hogy ott kell hagynom, de várnak engem a nyílászárók és az ablakok, amiket a kedves ügyfeleim házába kell beépítenem.

Az ilyen vállalkozás nem annyira egyszerű, amikor valakinek gyereke van, hiszen sokszor ez akár napi 10-12 órát is igényel, így este hazaérve már sokszor van, hogy Edina alszik, de minden héten egyszer szakítok arra időt, hogy még a délután folyamán haza tudjak érni és tudjak vele játszani.

Azt tudnotok kell, hogy nála a játék ebben az esetben nem kimondottan a szó szerinti játékot jelenti, ugyanis nemrég megvásároltuk neki a Látogatás a Tudás birodalmába című könyvet. Ami iskolai előkészítő feladatok gyűjtőhelye lényegében, hiszen egy több mint 150 oldalas könyvről van szó, amiben nagyon sok olyan feladat található, aminek a segítségével Edina képességeit lehet fejleszteni. Azért vettük meg ezt a könyvet, mert hamarosan elérkezik majd az iskolai időszak és szeretnénk azt, hogy fel tudjon készülni minden módon az iskolában rá váró kihívásokra, és nem szeretnénk, hogy a feladatokat nehézségnek élje meg, ezért kerestünk olyan feladatgyűjteményt, aminek a segítségével ezekre fel tud készülni. Így találtuk meg ezt a Látogatás a tudás birodalmába című könyvet, aminek nagyon örültünk, hiszen nem csak egyetlen egy oldalról van szó, ahol van egy-két feladat, hanem tényleg egy komolyabb könyvről, amiben sok-sok oldalon keresztül, nagyon sok különböző feladattal találkozhat.

Például a könyv elején található egy olyan feladat, amiben egy kislány egy úton áll, és mindkét oldalán különböző állatokat lehet látni, és a kép alapján kellett Edinának elmesélni, hogy milyen állatokat lát a kislánynak a bal oldalán, illetve milyen állatokat lát a kislány jobb oldalán. Valamint ezt a témát fordítva is megközelítettük, és így mi tettünk fel neki kérdéseket, hogy melyik oldalon található például az elefánt, vagy az oroszlán. Ezzel nagyon jól tudtuk gyakorolni az irányokat, ezek igazán hasznos iskolai előkészítő feladatok.

Egy másik feladat a kakukktojás volt, itt egyszerűen be kellett karikáznia bizonyos megadott információk alapján kellet tárgyakat bekarikázni. Például volt olyan, ahol gyümölcsök és zöldségek egyaránt megtalálhatóak voltak, és itt például kizárólag a zöldségeket kellett bekarikázni. Vagy volt olyan, ahol játékok és szerszámok voltak, itt pedig csak a szerszámokat kellett bekarikázni, illetve olyan is volt, ahol hangszereket kellett karikázni, máshol pedig csak a bútorokat. Ezeket a feladatokat is nagyon élvezte Edina, de a kedvencei a történetmesélő feladatok voltak, ahol különböző képkockákon lehetett látni a történetet. Meg volt írva előre is egy történet, de Edinának is el kellett mesélnie a képek segítségével, hogy szerinte pontosan mi is történik. Nagyon érdekes volt hallgatni, ahogy a képek általa is egy történetté álltak össze. És hogy az egyes képek és mozzanatok mögött ő pontosan miket gondolt, miket látott benne. Ezek a feladatok nagyon sokat segítettek abban, hogy összefüggő mondatok megalkotása egyre könnyebbé váljon számára.

Nagyon sok olyan készség és képesség van, ami szükséges az iskolaérettséghez. Mi felnőttek ebbe nem is gondolunk bele igazából, hogy mennyi mindent kell ahhoz már jól ismernie a gyereknek, hogy könnyedén tudja megélni az iskolakezdéssel kapcsolatos dolgokat. Ez a könyv azért is nagyon jó, mert ezeknek a készségeknek és képességeknek a fejlesztésére épül, tehát a benne lévő feladatok segítenek abban, hogy a térben jobban tudjon tájékozódni, tudja vele gyakorolni az irányokat. Vannak olyan feladatok, amik abban segítenek, hogy a hallási és vizuális figyelem fejlődjön. Ilyen például a történetmesélős feladat is, de volt olyan is, ami a zöngés és zöngétlen hangokra hívta fel a figyelmet, és ezzel kapcsolatban kellett feladatokat megoldani. Nagyon jól fejlődött vele Edinának a szókincse, így az anyanyelvi fejlődés területén sokat léptünk előre, de a ritmus érzéke is fejlődött, valamint a feladatok az emlékezet és munkamemória fejlesztésre is specializálódnak.

Ami nagyon nagy előnye ennek a könyvnek, hogy nem egyből nagyon nehéz feladatokat rak a gyerek elé, hanem a könyv úgy van felépítve, hogy abban egyre nehezedő feladatok jelenjenek meg, így az elején először a könnyebb feladatokat tudtuk megoldani, a vége felé haladva pedig egyre nehezebb volt. Most tartunk egyébként az utolsó oldalaknál, így már el tudom mondani azt, hogy tényleg nagyon sok fejlődést tapasztalhattunk Edinán, amit bizonyosan a könyvhöz tudunk társítani. Azon kívül, hogy sokat fejlődött, nagyon jó volt látni azt a fajta lelkesedést és motivációt, ami megjelent benne a könyvben lévő feladatok megvalósítása iránt. Korábban is vettünk már egy-egy rövidebb feladatgyűjteményt, de azt vettük észre, hogy nem tudja hosszú ideig lekötni. Itt viszont a feladatok úgy vannak felépítve, hogy folyamatosan fenntartotta a figyelmét, és nagyon örült neki, hogy egy társra is lelhetett a könyvön keresztül Holli Bagoly személyében. Az elmúlt időszakban már úgy éreztem, hogy Holli, a bagoly igazából a negyedik családtag nálunk, haha.

A korábbi tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy számunkra ez az eddigi legjobb készségfejlesztő könyv, amivel találkoztunk. A rajzok is nagyon aranyosak benne, és nagyon jó a felépítése is.

Az is nagyon pozitív volt számunkra, hogy a feladatokat nem feladatoknak élte meg, hanem játékos időtöltésnek, így ő maga is mindig azt mondta, és mondja még most is, hogy játszani szeretne.

Az ilyenfajta játékoknak én nagy támogatója vagyok, hiszen egy nagyon igényes könyvről van szó, ami nagyon jó közös programot adott számunkra. A könyvnek a borítója is nagyon figyelemfelkeltő, nagyon színes, és Edinának is azonnal megragadta a figyelmét a rajta szereplő bagoly figura is, de az egész borítót végig kellett vizslatnunk. Már rögtön az első napon megnéztük rajta a kastélyt, a fán megbújó mókust, a baglyokat, mindent az utolsó kis ábráig átbeszéltünk, hogy hol, mi található. Edinának nagy kedvence volt a kis hernyó, ami a bölcs bagoly képző táblán van rajta egy kis piros könyvvel a kezében.

Nem láttam még ilyen szép, igényes és gazdagon illusztrált feladatgyűjteményt.

Azért is tartom jó ötletnek, hogy nem önálló lapokon vannak a feladatgyűjtemények, hanem egy könyvbe foglalva, mert már az iskola előtt megszokja azt, hogy van olyan könyv, amire kifejezetten vigyáznia kell, amiben feladatokat kell megoldani adott időpontban, tehát nem csak maga a könyvben lévő feladatok voltak azok, amiknek köszönhetően sokat fejlődött, hanem magának a könyvnek használata is nagy segítség volt számunkra.

Ami biztosan felmerült már benned, hogy vajon mennyibe is kerülhet egy ilyen több mint 150 oldalas iskolai előkészítő feladatok gyűjteményét tartalmazó könyv. De azt kell mondanom, hogy olyan összegről van szó, amire biztos, hogy nem is gondolnál, hiszen nem kerül 10-20 ezer forintba, bár azt gondolom, hogy akár kerülhetne is, hiszen tényleg rengeteg feladat található benne. Mi csupán 3990 forintos áron vettük meg, most megnéztem az oldalt, és úgy láttam, hogy most is ennyiért lehet megvásárolni. Azt még érdemes tudni, hogy ennek a Látogatás a tudás birodalmába könyvnek két része is van, ráadásul meg lehet vásárolni csomagban is, akár a két könyvet együtt. Az ilyen könyvcsomagokat is érdemes átnézni, együtt vásárolva még kedvezményesebbek lesznek a könyvek.

Használjátok bátran ti is ezt a könyvet, mi csak ajánlani tudjuk. Nagyon jól felépített és szépen illusztrált könyvekről van szó, ami sokoldalú fejlesztést tesz lehetővé az iskolakezdés előtti időszakban.