Új nyílászárók után napelemes rendszer – na de vajon jut rá?

Egy családi háznál az egyik fejlesztés mindig húzza magával a másikat, hiszen vannak olyan remekül összefüggő teendők, amiket gyakorlatilag teljesen felesleges egymás nélkül megcsinálni, mert ha csúsztatva állunk neki, csak többe kerül. Ilyen volt most nekünk a nyílászárók cseréje, amihez persze hozzátársultak a redőnyök és a szúnyoghálók is.

Ez mind szép és jó, hogy megvan, de napelemeket is terveztünk felrakatni, de így azért utána kell még járni, hogy jut-e rá elég keret. A sztereotípiák mellett szerintem sokan meglepődnének – ahogy azt én is tettem -, hogy a napelemes rendszer ár már közel nem annyira az egekben száll, mint ahogyan az az én fejemben oly régóta él.

A helyszíni felmérést követően gyakorlatilag már egész konkrétan meg lehet mondani, hogy mennyi is lesz az annyi. Ekkor már egyértelműen látszik minden összetevő, ami kulcsszerepet játszik egy napelemes rendszer árának összetételében. Egyik részről itt felveheti a számomra szimpatikus Pentele Solar, a napelemesrendszerek.info üzemeltetője (ahonnan rendelném a telepítést) szakembere, hogy milyen fogyasztási szokásaink vannak, mennyi energia megy el egy évben, valamint azt is meg tudja nézni, hogy a szerkezeti és hálózati adottságok mennyire felelnek meg egy tetőre történő telepítéshez. A költségeket ugyanis valójában az szokta nagyon megdobni, amikor kiderül, hogy a tetőszerkezet nem bírja el a napelemeket, ezért meg kell erősíteni, rosszabb esetben az egészet cserélni kell.

A felmérést követően még bőven vissza lehet lépni az ár tudatában, ezért nem aggódok annyira azon, hogy a olyasmibe rángatom bele magunkat, amibe nem kéne. Nem kevés egy napelemes rendszer ára, de egy próbát megér, hátha mégis jut még rá.

napelemes rendszer ár